Divatmenedzsment Műhely az Adidasnál

Novemberi műhelylátogatásunk a 3-as szám körül forgott: immáron 3. alkalommal bővíthettük gyakorlati ismereteinket a Divatmenedzsment Műhelynek hála, ráadásul épp a 3 csíkkal ellátott sportmárka sikerének titkába nyerhettünk bepillantást, emellett 3 szemszögből csodálhattuk meg a váci utcai Adidas üzlet 3 szintjének működését is, s természetesen a márka szlogenje is 3 kulcsszót hirdet: connect, engage, inspire. Ennek szellemében tanulságainkat is 3 csokorba gyűjtöttük. 🙂

  1. Vevő mindenekfelett

Az Adidas eladási stratégiájából a sportszergyártó cégcsoport flagship üzletének oktatótermében, legendás lábbelik koszorújában kaphattunk ízelítőt. Először a regionális értékesítési vezető, majd a vállalat trénere osztotta meg velünk, hol és hogyan szólíthatók meg minél érzékenyebben és hatékonyabban a vásárlók. Merthogy a legelső benyomás éppoly fontos, mint az utolsó (sőt, az azutáni is). A cél pedig minden mozzanatban konstans: a vevői igények megfelelő és élménydús kielégítése. Sportmárka lévén pedig még fokozottabb figyelmet igényelnek a vevői szükségletek, így igazán alapos – látható, mérhető, hallható és érezhető részletekre egyaránt kiterjedő –, személyes élményekben bővelkedő workshopban lehetett részünk. A vevőszolgálati modul megfejtése e videóban rejlik (no, meg a Divatmenedzsment Műhelyben ;-):

Murmuration from Islands & Rivers on Vimeo.


  1. A marketing és a technológia közös tánca

Egy sportcipő lehet szép. És lehet kényelmes is. Ám sportszerről lévén szó nem mehetünk, azaz hogy, futhatunk el szó nélkül a cipők – és egyéb sportruházati kellékek – technológiai felépítése, speciális tulajdonságai mellett sem. Mert ez emeli magasabbra a sportolók teljesítményét, a divatfogyasztók kényelmét, és persze az eladási statisztikákat is. Mivel az Adidas mindenhez tud történetet társítani, így a marketing ezen szeletének megértését is hiteles példákkal, technológiai és történeti áttekintéssel támogatták a szakemberek. A margóra ezúttal ezt véstük fel: egy minőségi márka nem lehet népszerű ügyes marketing tevékenység nélkül, ám önmagában a marketing sem lehet eredményes minőségi márka nélkül.

 

  1. Fejlődni érdemes

Miután a sportszergyártó és -forgalmazó céget vevői és vállalati oldalról is megvizsgáltuk, következett a munkavállalói megközelítés, ami megerősítette bennünk a hitet: érdemes lelkesen tanulni és élni a lehetőségekkel, hiszen a cég meglátja munkatársaiban a lehetőséget. S hogy milyen érzés itt dolgozni? Beszéljenek helyettünk inkább az elsőszámú értékesítő szavai: „Úgy gondolom, itt egy családban vagyok, és ez a család értem is van, meg én is vagyok értük. Jól érzem magam ennél a cégnél, élmény itt dolgozni.”


Ha szeretnél Te is gyakorlatorientált másoddiplomás képzésünkön tanulni és már a tanév kezdete előtt részt venni a havi Divatmenedzsment Műhelyeken, jelentkezz most!



 

« 1 A 2 »
Share
Share
Share