Tag Archives: interjú

Interjú Marosi Alexandrával

Egy kellemes tavaszi délután találkoztam Marosi Alexandrával, aki idén nyáron végez a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszakon. Egy frissítő ital mellett beszélgettünk a szakma választás okáról, az eddigi és jelenlegi munkáiról. Valamint arról is kérdeztem, hogy egy divattervező mi alapján választ esküvői ruhát. Pintér Ildikó divatmenedzser hallgató interjúja Marosi Alexandrával.

Mikor tudatosult benned, hogy a divattervezéssel szeretnél foglalkozni?

Igazából már kiskoromban is nagyon érdekeltek a ruhák, felöltöztettem az összes Barbie babámat, plüssállatomat, mindent és mindenkit körülöttem. A szüleimnek biztosan meggyűlt a baja velem, általános iskolás koromig kizárólag harisnyát és szoknyát voltam hajlandó viselni. Fontos volt, hogy a különböző ruhadarabok passzoljanak egymáshoz, persze kétszer egymás után se vettem fel ugyanazt. Már akkor is nagyon érdekelt az öltözködés.

Általános iskola után még nem divattervezésre szakosodtam, de a gimnáziumi éveim alatt elvégeztem egy jelmez- és díszlettervező szakot. Ennek hatására megfogalmazódott bennem, hogy inkább a divat irányába szeretnék elindulni. A színház egyáltalán nem vonzott, a filmes világgal egybekötött jelmeztervezés már jobban tetszett. Mégis úgy éreztem, hogy a divattervezésben jobban ki tudnám élni magam.

Az érettségi után ki is mentem Londonba szerencsét próbálni, jelentkeztem a College of Fashion-be. Felajánlottak egy helyet az alapozó képzésükön, de ezt nagyon drágának találtam, valamint nem éreztem magam még elég képzettnek erre a BA szakra, így hazajöttem.

Úgy döntöttem először itthon elkezdem az alapszakot és egy év múlva újra megpróbálom a felvételit Londonban. Így találtam rá a METU-ra, ahova sikerült bekerülnöm divattervezés szakra alap-, majd mesterképzésre.

Tovább

Share

Interjú Darvasi Dórával

Álmoktól a célokig – egy szerény lány rendkívüli tehetséggel

Mindig is extrovertáltnak képzeltem a tervezőket, de Dóri, beszélgetésünk során erre rácáfolt, Ő más, hatalmas szerénységgel és szakmai alázattal beszélt a hivatásáról, önmagáról, Ő művész, s talán az első benyomás alapján tapasztalt befelé fordulás, zárkózottság az Ő táptalaja, s még sok minden más. Péntek Viktória, Divatmenedzser hallgató interjúja Darvasi Dóra végzős Divat- és Textiltervező szakos hallgatóval.

Dóri, volt-e olyan gyermekkori hatás, amely a divattervezés irányába terelte az életed?

Egész kicsi korom óta, talán óvodás korom óta babákat rajzoltam, de azt hiszem a leginkább az volt rám hatással, hogy Nagymamám hobbivarrónő volt, nagyon sokat varrt otthon, én pedig mindig ott játszottam körülötte és tekergettem a babáimra az anyagokat. Az anyagismeret is Mamától származik és tulajdonképpen a varrás szeretete is.

A Nagymamád meg is tanított varrni?

Igen, középiskolás koromban alapszinten már tudtam varrni, és kötni is Ő tanított meg.

Tovább

Share

Interjú Kekk Éva Katalinnal

Józsa Dorina divatmenedzser hallgató interjúja Kekk Éva Katalin Divat- és textiltervezés szakos hallgatóval.

Hogyan döntötted el hogy tervező szeretnél lenni?

Kiskoromtól kezdve érdekeltek a kézműves tevékenységek, rajzolás, festés, barkácsolás, de olyannal szerettem volna foglalkozni, ami gyakorlatiasabb és nem kell teljesen elrugaszkodni a valóságtól. Mindig érdekelt az öltözködés és az öltözködés kultúra is, ebből alakult ki iparművészeti irányként, hiszen ez alkalmazott művészet, de azért mégis csak van benne önmegvalósítás is.

A munkáid során honnan szoktál inspirációt gyűjteni?

Ez mindig változik, befolyásolnak a trendek, amik nap mint nap érnek, akár a divatban, a művészetekben, akár a társadalmi változások terén. Nagyon sok minden hatással van a tervezésre, valószínűleg olyan dolgok is amiket még én se gondolok. Ami konkrét  inspiráció az iskolai feladatokon túl, az az anyagmanipulációkkal függ össze. Megmunkálom a textilt, formabontó módon kombinálok felületeket, manipulálom az anyagot, kicsit változtatok rajta, és abból jön a forma.

 

 

Tovább

Share

Interjú Domokos Csilla divattervező hallgatóval

Domokos CsillaCsilla jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat és Textiltervezés MA szakán végzős hallgató. Egy borongós márciusi napon találkoztunk az Aréna Plázában, ahol egy finom kávé illetve tea mellett beszélgettünk. Nádai Anikó írása.

 

Mikor döntötted el hogy a divattervezéssel fogsz foglalkozni?

Egészen kisgyermek koromba nyúlik vissza, amikor is a babáimnak készítettem maradék anyagokból különböző ruhákat, s mivel annyira vonzott ez a terüket, így az általános iskola után a Modell Divatiskolában folytattam a tanulmányaimat. Itt ismerkedtem meg a varrás, a tervezés, a szabás és a modellezés alapjaival. Ezután elvégeztem a technikumot, majd a Metropolitan Egyetem BA képzésén tanultam tovább.

Tovább

Share

Interjú Bárány Annával

Bárány Anna

A Metropolitan Egyetem Divat-és textiltervezés mesterképzésén tanulsz jelenleg első éves nappalis hallgatóként. Hogyan jutottál idáig?

Mindig is érdekelt a kreatív világ, ezért a gimnázium után az Óbudai Egyetem Ipari termék és formatervező mérnöki szakán végeztem el az alapszakot. Itt Textil és-enteriőr tervező modulra szakosodtam, ahol belsőépítészeti design elemeket terveztünk és készítettünk, például lámpákat, ülő alkalmatosságot, valamint lakástextíliákat. Az egyetemi éveim alatt is érdeklődtem a divat és a ruhatervezés iránt, de még nem volt elég bátorságom, hogy belevágjak az ötleteim megvalósításába, így csak saját használatra készültek ruháim. Ezután elvégeztem egy kétéves OKJ-s grafikus képzést a Forrai Magániskolában, ahol lehetőségem nyílt két divatbemutatón részt venni, amelyekre egy-egy háromrészes kollekciót terveztem és készítettem el. A ruháim a vártnál nagyobb sikert arattak, ez lendületet adott, hogy elmélyítsem tudásom a divattervezés és ruhakészítés területén.

Tovább

Share

Interjú Hornok Barbarával

A minap a Budapesti Metropolitan Egyetem végzős divattervezőjével, Hornok Barbarával beszélgettem, aki egy kávé mellett megosztotta velem, hogy egy ábrándozó kislányból hogy lett mára divattervező, aki már az egyetemi évei mellett több cégnél is dolgozik. A munkáit saját, jól felszerelt műhelyében készíti. Egy-egy bonyolultabb darab, akár egy hétnyi varrást is igényel…

Csík Nóra divatmenedzser interjúja Hornok Barbara végzős divattervezővel

Tovább

Share

Interjú – Dr. Major Szilvia

Dr. Major Szilvia

oktató, Jogi alapismeretek

Interjú - Dr. Major Szilvia

Divatmenedzsment.com: Kutatásait elsősorban a szerzői jog körében végezte, illetve a szerzői- és a média jog közötti határvonalat vizsgálja. Honnan jött e két terület iránti érdeklődése?

Dr. Major Szilvia: Olyan rég érdekel már e két terület, hogy már nem is emlékszem az indíttatásra. Az biztos, hogy az egyetemen már nagyon foglalkoztatott a közöttük meghúzódó, vékony határvonal.

Több divatiskolában is tanít jogot. Hogy kapcsolódik össze a jog és a divat világa?

Valóban meglepő lehet, hogy e két teljesen egymástól elkülönülő, ellentétes jelzőkkel ellátott és jelentős mértékben eltérő terület kapcsolódhat egymáshoz. De kijelenthetem, hogy több ponton mutat találkozást a két téma. A legegyszerűbb válasz, az az, hogy nyilván a  divat köré, leginkább a (tervező) szerző köré sző biztonsági, másképpen védelmi hálót  a jog. Amikor évekkel ezelőtt először felkértek arra, hogy ezt a tárgyat tanítsam, megvallom őszintén,  jelentős kihívásnak bizonyult, főképp azért, mert olyan Hallgatókat kellett tanítanom, akik a jog területén járatlanok voltak, úgy is mondhatnám, ezen a téren „újszülöttek” voltak, így  az alapvetésekkel kellett kezdenünk a közös munkát. Legnagyobb megmérettetésnek a továbbiakban azt tartottam, hogy a Hallgatók az első és legszárazabb jogi fogalmak alatt se veszítsék el a figyelmüket, türelmüket, kitartásukat az órák során, és a tantárggyal kapcsolatosan.

Tovább

Share

Interjú – Janata Krisztina

Janata Krisztina

kkv marketing tanInterjú - Janata Krisztinaácsadó, a Marketing Commando ügyvezető igazgatója, a referenciamarketing, és a konferenciaszervezés guruja, a MET címzetes docense, képzésünkön divatmarketinget tanít.

Divatmenedzsment.com: Sokat szerepelsz közönség előtt. Hogyan tudod ezekben a helyzetekben használni kommunikációs eszközként az öltözékedet?

Janata Krisztina: Kiemelten. Kezdetben próbáltam ezt megúszni, mert nem voltam ebben magabiztos, de hiba: hatalmas segítség. A Facebook elterjedése óta pedig hatalmas hiba nem komolyan venni: akármilyen ruha van rajtad, abból levon valamit sok-sok ember, akik személyesen még nem is ismernek. Ha már úgyis látszol, akkor lássanak olyannak, amiért dolgozol, hogy legyél. A magyar közönség ebben elég merev is: a tisztelet kifejezéseként értékelik az öltözékedet – simán rád posztolnak, hogy “vehettél volna egy elegánsabb nyakláncot / nyakkendőt”. Sőt, a múlt héten még azt is kiszúrták, hogy a szandálomhoz nem stílusos a harisnya. Ha pedig színpadra állsz, akkor a közönségnek színházat csinálsz – minden kis részlet hozzátesz vagy elvesz az élményből.

Tovább

Share

Interjú – Felkai Eszter

Felkai Eszter

a BigBag PR Ügynökség tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, a Fashion event management tárgy oktatója

 

Interjú - Felkai EszterDivatmenedzsment.com: Az egyik legnevesebb hazai divatesemény, a Toni&Guy Fashion Week Budapest alapítója. Hogy indult az együttműködés az angol, hajápolási termékekre szakosodott márkával?

Felkai Eszter: Ügynökségünk első ügyfelei között volt az Unilever Toni&Guy termékcsaládja. Londonban is a fashion week nagy támogatója, s mivel itthon nem volt még ilyen kaliberű event, úgy döntöttünk, mi majd  megcsináljuk.

A csillagok állása is nekünk kedvezett, mert a hazai tervezők is ebben az időszakban kezdtek el komolyabban nemzetközi piacok felé nyitni. Egyszóval, ez egy jó időszak volt. Így összehoztuk a legnívósabb szereplőket egy fedél alá, Toni&Guy pedig névadó szponzorként állt az ügy mellé. Azóta is várakozáson felül teljesít ez a rendezvény.

Tovább

Share
Share
Share