Showroom Tunesia – Huang Wenqing interjú

Divatmenedzser hallgatóként lehetőségem volt interjút készíteni Huang Wenqing, másodéves divattervező szakos hallgatóval a METU Showroom Tunesia 19.1. kortárs öltözéktervező pályázat kapcsán.

Páll-Hegyesi Dóra, Divat- és luxusmárka menedzsment képzés hallgatójának interjúja

Mesélnél magadról egy kicsit? Hogyan alakult ki benned a tervezői tudat?

A családom Kínából származik, gimnázium óta tanulok magyarul. Nagyon régóta érdekel a divattervezés, csak sosem kezdtem el komolyan foglalkozni vele, mert a szüleim a gimnáziumi tanulmányokat javasolták, ami után még lehetőségem volt eldönteni, melyik irányba tanuljak tovább. A gimnázium után kihagytam egy évet, hogy átgondoljam, mit is szeretnék. Akkor jelentkeztem egy másik egyetemre, de a bölcsészettudomány nem érdekelt annyira. A divat világa már akkor vonzott, de nem éreztem magam felkészültnek a tervezéshez. Ebben az időszakban kezdtem el munka mellett külön tanárhoz járni, hogy fejlesszem a rajztudásom és ekkor kezdett el érdekelni a tervezés is. Örülök, hogy ezt az egy évet erre szántam. Mikor jelentkeztem a METU-ra nem voltam benne biztos, hogy sikerülhet, nagyon boldog voltam, mikor kiderült, hogy felvettek. Nagyon szeretem ezt tanulni.

A keleti inspiráció hogyan hat az alkotói kifejezésmódod formálódására?

Érzés alapján tervezek, a visszajelzések pedig arra utalnak, hogy kezd kialakulni az egyéni tervezési stílusom, elmondják, hogy ez „Steffy-s”. Keleties vonások jellemzik a ruhákat és szeretem a kézműves megoldásokat. Gyakran használok gyűrt hatást, ezt kézzel alakítom ki minden alkalommal.

Részt veszel a Showroom Tunesia 19.1. Pályázatban. Mesélnél erről? Mi volt a motivációd?

A tanáraim motiváltak a pályázat kapcsán. Tunézia nagyon szép ország, ez motivált. Az első díj egy út Tunéziába, ami szintén motiváló tervezőként is. Nagyon tetszenek az ottani népviseletek. Először azt gondoltam ennek megfelelően kell elkészíteni a terveket, de kortárs divatnak megfelelő ruhákat készítünk, a minták viszont tradicionálisak.

Mesélnél a tervezési folyamatról? Mit jelentett számodra?

Előszőr keresek valamilyen inspirációt, ami bármi lehet. Én nagy méretben szeretek kísérletezni, készítek egy rajzot, de azon módosítok a folyamat során. Előbb a makett készül el, utána a rajz. Rengeteg szép anyagot kaptunk, amiket használhatunk a tervezéshez. Először tunikát kezdtem el tervezni, még egy köpenyt és egy nadrágot szeretnék tervezni. Az iskolai feladatok mellett készíteni a projekt munkát felkészít a valós életre, mikor egyszerre több ruhát kell megtervezni és elkészíteni.

Tervezni nem lehet rutinból. Ezt motivál. A kultúrám miatt más szemmel is nézem a tervezést.

Miben tér el a projekt darabjának tervezése a saját stílusodtól? Mik a főbb vonulatai a tervezői mivoltodnak?

A számomra tetsző mintákat és anyagokat kombinálom egymással. A saját stílusomtól eltér ez a vonal, de igyekszem átformálni. Ha egyénileg tervezek, akkor szeretem az elegáns és letisztult stílust és az innovatív megoldásokat. Kedvenc anyagom és színem nincs. A világosabb színekkel szeretek dolgozni, de szeretek kísérletezni. Az oversize darabok készítése a kedvencem, a makett felületén sokat szoktam dolgozni.

Mi okozta a legnagyobb kihívást a Showroom Tunesia kapcsán?

A saját stílusom és a projekt darabjának összehangolása és az anyagokkal való munka. Sok a különleges anyag, amiknek nehéz a megfelelő összedolgozása.

Ki a célcsoportja a tervezett darabodnak?

Elsősorban a fiatalok, hétköznapi és hordható darabokat készítek a projekt folyamán. A saját terveimnél is a 15 és 30 közötti nőket gondolom célcsoportnak. Elmosódott a korhatár.

Leendő tervezőként hogyan látod a globális divatvilágot?

Igyekszem nyomon követni. A nagy márkákat folyamatosan figyelemmel kísérem. Itthon is követek néhány tervezőt. Konsánszky Dóra, aki tanít is nagyon jó tervező, és a tervezésnél is segít nekünk.

Fiatal tervezőként mik a rövid és hosszú távú céljaid?

Rövid távon szeretném megalapítani a saját márkám. Hosszú távon szeretném kipróbálni magam Kínában. Ott teljesen más a kultúra és a stílus is. Szeretnék a kínai piac irányába is gondolkodni.

Köszönöm szépen!

Ha Téged is érdekel a divat üzleti oldala, és szívesen dolgoznál együtt divattervezőkkel, jelentkezz a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és luxusmárka-menedzsment szakirányú továbbképzésére szeptember 10-ig online. A részletekért kattints!

Share
Share
Share