Nagy szerencsémnek tartom, hogy a Shadow program keretén belül sikerült Kovács Orsolya stílustanácsadóval közelebbről is megismerkednem.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Divat- és luxusmárka-menedzsment másoddiplomás képzése során a Shadow Program keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy közvetlen tapasztalatot szerezhessünk arról, hogyan is működik a divatszakma.
Kovács Orsolya 5 évvel ezelőtt nyitotta meg saját szalonját. Már gyermekként is nagyon szeretett rajzolni. Unokanővére tanította meg varrni, ahol rögtön megérezte az anyagok, formák, textíliák szeretetét, ezért egyértelmű volt a számára, hogy ruhaipari szakközépiskolába jelentkezzen. A középiskola elvégzése után nagy váltás következett az életében. Az édesapja hatására, aki az informatika területén dolgozott, kezdett el munkálkodni a családi vállalkozásban. Közben tanult a főiskolán és a közös cégnél pedig marketinggel és salesszel foglalkozott.
15 évet töltött el ezen a területen, amikor eladásra került a családi cég és Orsi magánélete is válságba került. Ekkor döntött úgy, hogy újra a divatra fókuszál és megnyitja saját szalonját. Gondolkodott, hogy hol lehetne a leghatékonyabban elsajátítani a szakmát, és arra jutott, hogy felkeres egy divat- és ékszertervező hölgyet, akitől közvetlenül sajátíthatja el a szakma csínyját-bínját. Először egyedi ruhákat akart tervezni és gyártani, de menet közben rájött, hogy a stílustanácsadásra jóval nagyobb az igény.
Az első időszakban Orsi a kapcsolatrendszerét építette és bővítette. Ekkor, még nem mert közvetlenül kapcsolatba kerülni az ügyfelekkel. Az akkor coacha tanácsára kezdte el keresni a potenciális klienseket. Az első 60 ügyfélnek ingyen dolgozott, majd tapasztalatokkal felvértezve kezdte keresni a lehetséges vevőket. Elment konferenciákra, borszakértő tanfolyamra, vezérigazgatói találkozókra ahol megismerkedhetett a jövőbeni vendégkörével. Mivel az eredeti szakterülete a marketing és a sales volt, ezt a tudását is kamatoztatta a social medián keresztül, hogy ismertséget szerezzen, valamint brandet építsen. Mára 35267 ember követi a facebookon és az instagramon, ebből 25741 napi szinten. 12347 embert látogatott el a tanfolyamjaira és 738 céges tréninget vezetett.
Ezen ismeretek birtokában mentem el Orsi Kis Rókus utcai szalonjába és kezdtem el gyakorlatomat.
Az első alkalommal részt vehettem a szokásos szerdai élő videó bejelentkezésen ahol a téma a stílusos alapozás volt. A bejelentkezések alkalmával előzetesen kiválaszt egy témát, amit kb. 20 percen keresztül alaposan körbejárva, stílustanácsadó kolléganőivel, Gabival és Mirtillel vagy a szakma jeles képviselőivel könnyedén, lazán beszélgetve megoszt a követőivel. Orsi legfőbb követői 30-40 + -os hölgyek, de ügyfél körében férfiak is megtalálhatók.
A videó felvétel után leültünk egy kávéra és hosszasan beszélgettünk Orsi munkájáról és életéről. Ezen a beszélgetésen először a szalonban történő dolgokat vettük végig.
Szalonja mottója :
„A személyes erőd a stílusod és a stílusod a személyes erőd”
A rendszeres időközönként tartott csoportos stílustréningeken megmutatják az erre jelentkező hölgyeknek, hogy milyen színtónusok illenek hozzá, testalkata melyik részét érdemes kiemelni a professzionális, erőteljes megjelenéshez, hogy melyik szabásvonal, milyen kiegészítők, és milyen stílus illik a leginkább hozzá.
Van személyes stílustanácsadás, ahol egyénileg ismertetik meg a fent leírtakat.
Igénybe lehet venni a gardróbrendezést és közös vásárlás szolgáltatást is. Itt segítenek felépíteni az ügyfél gardróbját, közös vásárlások során tökéletes darabokkal is kiegészítik.
Van egyéni sminktanácsadás és egyéni hajstílus és frizura tanácsadás is.
A céges tréningeken megmutatják az üzleti partnereknek, hogy az öltözködésük segítésével, hogyan lesznek sikeresebbek, meggyőzőbbek és magabiztosabbak.
Orsi tart motivációs tréninget is, ahol rengeteg jó ötlettel, humorral és hasznos információval látja el a megjelent közönséget.
Tartanak stílus-ügyeletet is, amikor is cégeknél heti 1 nap, rendelkezésre bocsátanak egy stílusszakértőt, akik azonnal válaszolnak a stílussal, megjelenéssel kapcsolatos kérdésekre.
Ezen kívül elindították saját márkájukat is, Yurkov márkanévvel, aminek darabjait a szalonban lehet megvásárolni. Volt szerencsém Orsival, egy anyagos boltot is felkeresni, ahol textíliát vásároltunk a következő kollekció számára, ami jelenleg még kisszériás darabszámban készül.
A következő találkozónk egy konferencián volt, melynek címe: Marketing nőknek. Színvonalas előadókkal és előadásokkal ismerkedhettem meg. Többek között Dr. Almási Kitti klinikai pszichológussal és Janata Krisztával, egyetemünk docensével és a Marketing Commandó társalapítójával. Orsi előadásának címe és témája: Milyen a stílusos nő az üzleti életben, férfiak, hogyan jelenjenek meg a női vevőik előtt.
Talán az itt leírtak alapján is érzékelhető, hogy a szalon milyen szerteágazó tevékenységi körrel foglalkozik. Fizikai lehetetlenség okából Orsi már nem tud mindenben részt venni, ezért munkáját többen segítik. Ő már inkább, konferenciákon vesz részt, illetve speciális kurzusokat, exkluzív képzéseket tart. Rengeteg terve van, többek között a nemzetközi terjeszkedés is ami részben már meg is valósult Kaliforniában, valamint az online akadémia elindítása és nemzetközi piacra nyitása, valamint saját márkájának bővítése. Ha mindez megvalósul akkor a kis cégéből egy nemzetközi nagyvállalat lesz.
Magával ragadott az a lendület, életkedv és megújulni vágyás, ami munkáját és életét kiséri. A beszélgetés során beavatott magánéletébe is ahol nagyon sok párhuzamot vontam az enyémmel. Másfél évvel ezelőtt egy nagyon nehéz magánéleti krízis után váltottam munkát, költöztem új városba, kezdtem el tanulni és újra tervezni és építeni az életem. Orsi személyes példájával erősít engem is, hogy a legkilátástalanabb helyzetből is talpra lehet állni.
Ami személyesen rám a legnagyobb hatással volt, az a segítőkészség, empátia, oda fordulás, alázat, amivel munkáját végzi. Fantasztikus volt látni, hogy élvezi minden percét, pedig kitartóan és fáradhatatlanul végzi munkáját. Őszintén hiszi, hogy tud segíteni nőtársainknak és a férfiaknak is, hogy felfedezzék magukban a szépet és jót. Erősíti önbizalmukat, a magukba vetett hitüket, mindezt úgy, hogy az ember mindvégig önazonos tudjon maradni. Önbecsülésük növekedésével jobban fogják érezni magukat ami, kihat a környezetükre, legyen az a munka vagy a család. Ez a misszió élteti és vezeti. Nagy öröm volt számomra, hogy személyesen is megismerhettem.
Kemény Csilla, Divatmenedzser hallgató
Ha szeretnél Te is gyakorlatorientált másoddiplomás képzésünkön tanulni és részt venni Sahadow Programjainkon és Divatmenedzsment Műhelyeinken, katt ide és jelentkezz most online a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat-és luxusmárka-menedzsment képzésére!
További információ kérhető a szak vezetőjétől az info@divatmenedzsment.com címen.