Follow Up – nyílt nap – 2016.01.28

Early bird – minden tekintetben

A Divat- és luxusmárka-menedzsment képzésre jelentkezők most dupla kedvezményt élvezhetnek. Egyrészt azért, mert néhány hónapig még engedményes a képzés ára, másrészt pedig azért is, mert az első évfolyamok végzettjei még nagy előnnyel és eséllyel léphetnek be a divatmarketing világának nyitott kapuján. Többek között ez is kiderült idei 2. nyílt napunkon.

Melyen ezúttal is igyekeztünk minden létező módon bemutatni képzésünket az érdeklődőknek, így szavakat, képeket, videókat és ábrákat is segítségül hívtunk, emellett a már hagyományosnak mondható workshopokkal is készültünk, amelyek a majdani – anyagismeret, divattörténet és gyakorlati – órákba engedtek betekintést.

Baráth Hajnal, a Metropolitan Egyetem Művészeti rektorhelyettesének köszöntője és kedvcsinálója után Szilágyi-Csüllög Mónika szakvezető minden részletre kiterjedően szemléltette a posztgraduális képzés menetét, célját, (alapozó, szakmai és gyakorlati) tárgyait, lehetőségeit, követelményeit és tanárait, akik közül hárman is emelték jelenlétükkel és workshopukkal a nyílt nap fényét. Mivel egy divatmenedzser a – fast fashion márkák és a hazai tervezők menedzselésén túl – luxus és prémium márkákkal is foglalkozhat. Ezért ezen az alkalmon ezt a témát jártuk alaposabban körbe.

„Szükség van magasan képzett szakemberekre”

– állítja Nádor Péter, a Furla magyarországi partnercégének kizárólagos képviselője, aki nem csak a 3. félév során kalauzolja el a hallgatókat a prémium márkák bevezetésének világába, hanem a nyílt nap alkalmával is sok-sok titkot elárult a szerencsés érdeklődőknek. Különösen érzékeny területről van ugyanis szó: nem mindegy a márkaválasztás, a kapcsolatfelvétel, a marketing stratégia, a lokáció meghatározása. A franchise lehetőségeit és korlátait is ismerni kell, mielőtt valaki belevág e szép, ám kihívásokkal teli feladatba. Ezért hangsúlyozta, bizony szükséges a szakmai előképzettség, hozzáértés, a motiváltság, lendület, és az elhivatottság.

„Vannak szenvedélyes nők, akik újabb szenvedélyes nőket gyártanak”

– fogalmazott találóan Acsay Judit – a Burda magazin főszerkesztője, és a Magyar Újságírók Szövetségének alelnöke. A képzés anyagismeret tanára a luxuskelmék, és az ízig-vérig nők világába repítette a nyílt napra látogatókat. Színes gondolatai után valószínűleg mindenki másképp látja a tárgyakat, hiszen ráeszmélhettünk, a tárgyi világban bizony minden anyagból áll, amelyek elengedhetetlenek az alkotáshoz, ezek az anyagok pedig összetételükben és készítésmódjukban is különböznek egymástól. Nem mindegy a látvány, a vizuális hatás, valamint a minőség és az anyagok viselkedése sem, ezért egy divatmenedzsernek ismernie kell, mit és mire lehet felhasználni, tudnia kell választani és választ adni.

Egy kirakatban pompázó kelme tehát nem pusztán anyag, sokkal több annál. Visszafejtve rétegeit a történelem különböző szeleteiben találhatjuk magunkat, az impulzusok, korstílusok, formák egykori miliőjében, melyek által megérthetjük napjaink – divat és divatmarketing – trendjeit. Az pedig garantált, hogy a képzést elvégzők maguk is képesek lesznek felismerni e szeleteket és összerakni belőlük a kerek egészet.

„A divat reflektál a világ változásaira”

S ha már visszarepültünk a múltba… a megértésben természetesen óriási szerepe van magának a divattörténetnek, amelynek mindentudója dr. Szatmári Judit Anna divattörténész. Hála neki és 19-20. századi divatlapjainak a nyílt napra érkezők bepillanthattak az egyes korok divatirányzataiba és megérthették a kiváltó okokat, valamint a következményeket, a szak leendő hallgatói pedig természetesen nem csak bepillanthatnak, de el is mélyedhetnek e különleges történelemben. A komplex képet sok-sok tényező árnyalja ugyanis: a társadalmi rend, a szokások, a technikai fejlődés, az utazás, a munkavállalás változása, a vásárlóerő, a politika hatása, a divatipar és a gyártás terjedése, a nőideál, a fotók és magazinok változása. E szálat követve pedig meg is érkezünk a tudatos marketinghez, szakunk központi eleméhez.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Reméljük, a tanévet is együtt köszöntjük!

Jelentkezz a képzésre online oldalon legkésőbb május 31-ig, fizesd be a tandíj felét, hogy megkaphasd a 20 000 Ft kedvezményt a képzés árából!

További részletek: http://www.metropolitan.hu/tovabb/szakiranyu-tovabbkepzesek/divat-es-luxusmarkamenedzsment

 

Share
Share
Share