INTERJÚ VARGA VIKTÓRIÁVAL, A V I K T O R I A V A R G A MÁRKA TERVEZŐJÉVEL, A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM FENNTARTHATÓ DIVATMÁRKA MENEDZSMENT KÉPZÉS EGYIK MENTORÁVAL

Hosszú úton kerültél a jelenlegi szakmádhoz, a sporttól elkezdve a gazdasági területen át, míg végül kikötöttél a divatnál. Mi volt az, ami miatt a divattervezést választottad?

Az életem során mindig is vonzottak a művészetek, különösen a festészet, az egyetemi évek alatt több galériában is dolgoztam, így egy szorosabb és mélyebb kötődés alakult ki ezzel a világgal. Már akkor elvarázsolt ez a miliő. Belül pedig mindig mondta egy hang, hogy szeretnék még valamit kifejezni, megmutatni a világnak, szóval éreztem, hogy szeretnék művész lenni. A divat pedig mindig is jelen volt az életemben, szerettem a

különleges anyagokat, jól bántam a színekkel. Ami pedig lendített rajta, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az öltözködésemre, valahogy jó érzékkel tudtam párosítani a színeket, a fazonokat. Korábban még átalakítottam ruháimat, és valahogy mindig kilógtam, máshogy öltözködtem. Évekig ezzel kapcsolatban csak álmodoztam, gondolati szinten jelent meg, de közben megtanultam varrni, meg nagyon sokat rajzoltam, hobbi szinten a munkám mellett. Egy utolsó löketet adott, hogy Torontoban is dolgoztam pár hónapot és van ott egy design utca, ahol nagyon sok designer üzlet van, nagyon sok tervezővel ismerkedtem meg és bekebelezett ez a szakma. Bár ott még vásárlóként voltam jelen, éreztem, hogy a másik oldal is nagyon vonzó, miután hazajöttem már tudtam, hogy ezt megpróbálom. De sok támogatást adott a tudat, hogy vannak B opcióim, ha nem jött volna be, vissza tudtam volna fordulni.

2018-ban alapítottad meg a saját márkádat, mesélnél róla egy kicsit?

Ekkor végeztem, a KREA Design Iskolában tanultam, de már alatta is tudatosan elkezdtem építeni. Ezt a fázist könnyűnek éreztem, hisz tudtam

mit akarok felépíteni, tudtam, hogy mi az irány és milyen márkát szeretnék létrehozni. 2018-ban diplomáztam és nagy sikere volt, a magyar médiumok felkapták, magazinok például, és meghívtak különböző műsorokba. Ez adott egy löketet, hogy jól el tudtam indulni és lettek megrendelőim. Nagyon

sokat számított, hogy szájhagyomány útján is elkezdett terjedni, a Fashion Week bemutatóira is egyből meghívást kaptam. Tényleg szerencsésen elindult az egész. Művészként érdekes, hogy vajon lesz-e erre kereslet, az emberben vannak bizonytalanságok, kérdések, de a támogatást egyből megkaptuk és nagyon sok hölgynek szereztünk boldog perceket. És mindig, most is sok a visszajelzés, ami az egészet működteti.

Akkor mondhatjuk, hogy egy sikeres indulás volt.

Igen, az eleje óta mondhatni gördülékeny, és jönnek a megkeresések, szerencsére.  

Az indulás után nem sokkal jelent meg a Covid19 járvány, ami a mai napig érezteti következményeit. Milyen hatással volt ez a vállalkozásra?

Igazából itt már működtünk úgymond két éve, nagyon sokat számított ez, mert már volt egy olyan bázis, törzsvendégeknek nevezhetjük, akik folyamatosan visszatérnek hozzánk és mindenkinek megvan a megrendelőlapja, a kartonja és tudjuk a méreteiket. Így igazából elég volt felhívniuk telefonon, mi pedig tudtuk készíteni a ruhadarabokat. Először nekünk is volt egy félelmünk, de szerencsére folyamatos volt a megrendelés és az érdeklődés, folyamatosan nyitva tudtunk lenni és volt munkánk, dolgoztunk. Nagyon örültem, hogy még otthon is, a Zoom előtt is felöltöztek a vendégeink, sok képet kaptunk tőlük, hogy nem csak a felsőt veszik fel, az inget, hanem azt is, ami nem látszik a kamerában. Ezért hálásak vagyunk, nagyon sokat számított ez. Több szegmense van a márkának, vannak pólóink is, amik nagyon népszerűek azóta is a neten, sok kézimunkával készül, illetve többre festettem is, kaptam időt, hogy többet tudjak foglalkozni a művészi részével is.

Zökkentőmentes időszak volt.

Igen, én azt gondolom egyébként, hogy jól jöttünk ki belőle. Széles a választékunk, a kézműves pólóktól a mindennapokban viselhető darabokon át az alkalmi ruhákig. Nyilván az alkalmi ruhák akkoriban háttérbe

szorultak, nem igazán rendeltek koktélruhákat, estélyiket és esküvői ruhákat.

A márkádnál fontos a fenntarthatóság, mit jelent ez a mindennapokban?

A fenntarthatósághoz egy kicsit a Covid is kapcsolódik, nagyon sokan fordultak a fenntartható ruhadarabok felé, sokan szelektáltak gardróbot, vagy gondolták újra a ruhatárukat ebben az időszakban, és sokan mondták azt, hogy inkább egy tudatosabb gardróbot építenek, ahol kevesebb, de minőségi, időtálló darab van. Így mi tervezők, ruhakészítők nagyobb figyelmet kaptunk, olyanoktól is, akik erre eddig nem voltak fogékonyak. A járvány miatt megjelent egy plusz kereslet, az embereknek pedig tényleg fontos volt, hogy fenntartható helyről szerezzék be a ruhadarabjaikat, hogy tudják ki készíti. Nálunk itt készülnek a műhelyben a darabok és az anyag is nagyon fontos, mi a legtöbbet selyemből, pamutból és gyapjúból készítjük. Ami még a fenntarthatósághoz tartozik, már az indulás óta figyelünk arra, hogy gyakorlatilag ne legyen szabászati hulladék, hanem azokat eltesszük, gyűjtjük és különböző technikákkal felhasználjuk, például applikációkat, szalagokat készítünk belőle.

Nehéz összeegyeztetni a fenntarthatóságot a divattal?

Én azt gondolom, hogy manapság már pont nem, az életünk részévé vált és egyre inkább lehet már fenntartható anyagokat is venni, modern kivitelben. Amikor még indult ez az egész, akkor még nem lehetett. Úgyhogy azt gondolom, hogy most már össze lehet egyeztetni és ez igazából már a trend része is. Szerintem most már nem tud az hosszútávon fennmaradni, nemzetközi szinten főleg, aki nem működik, vagy legalább nem törekszik arra, hogy fenntarthatóan működjön. Szerintem ez verseny előny is a fast fashion üzletekhez képest.

A jövőben milyen terveid, céljaid vannak?

Mindig készülünk a Fashion Weekre, az új kollekciók bemutatójára. Ami nagyobb kaliber lesz számunkra, az a nemzetközi piacra lépés. A social

medianak és a webshopnak hála már most is jelen vagyunk és szállítunk több országba is. De nem vagyunk még külföldi showroomban jelen, ez lenne a következő lépés, először európai megjelenés a cél. Benne vagyunk egy nemzetközi mentorprogramban, ott pedig a milánói bemutató lesz az első mérföldkő, ez várhatóan jövőre fog bekövetkezni. Úgy gondolom az egy nagyobb szintlépés lesz majd.

Hogy illik mindez bele a mindennapi életedbe?

Aki hivatás-szerűen foglalkozik valamivel, az szinte nem is tudja szétválasztani a munkáját és a mindennapi életét. Mindig velem van, most például pont az új kollekciót készítjük és ezen ilyenkor éjjel-nappal gondolkozom, hogy hogy fog majd kinézni. Akik ismernek, már megszokták, hogy ez velem van, az életem része. De igyekszem egyensúlyt teremteni, hogy mindenre legyen idő. És meg is oldható szerintem, csak nem úgy van szétválasztva a munka és a magánélet, hogy 9-től dolgozom egy nyolcórás állásban, hanem ez egy sokkal komplexebb folyamat. 

Honnan találsz inspirációt az új kollekciókhoz?

Nálam mindig az volt a fontos, hogy egy új, különböző kultúra legyen az

inspiráció, vagyis egy új ország, amit felfedeztem. Általában olyan országot választok, ahol már jártam és van valamilyen személyes kötődésem,

élményem, képeim. Ezek inspirálnak. Nagyon szeretem az építészetet, azt mindig megfigyelem, a természetet, az ottani művészeket is akár. Igazából ennek az egyvelege az, ami egy kollekciót inspirál. Természetesen kutatómunka eredménye is, illetve személyes élmények, dokumentációk, ez kapcsolódik össze a trendelemzésekkel és a brand DNA-jével, így egy komplex tervezési folyamat eredménye lesz a kollekció. Ebbe pedig mindig beépítjük azokat az elemeket, amik mára már a márkára jellemzőek, megszokottak, de mégis valami más, valami megújult.

Ha szeretnél Te is gyakorlatorientált másoddiplomás Fenntartható divatmárka menedzsment képzésünkön tanulni jelentkezz most!

Share
Share
Share