Interjú – Tompa Kornélia

Tompa NellyInterjú Tompa Kornéliával, a Divatmenedzsment Mentori Program egyik mentoráltjával.

Miért jelentkeztél erre a programra?

Jó ideje tudom, hogy a divatszektorban szeretnék dolgozni. Jelenleg alapképzésre járok, így a nyarat leszámítva nincs lehetőségem napi szinten gyakorlatot szerezni. A célom azt volt, hogy folyamatosan fejlődjek olyan projektek által, amikkel később a valós szakmai életben is találkozom. Számomra ez egy lépcsőfok volt a szakmai pályafutásom elején.

Az elvárósaidhoz képest mi teljesült?

A gyors, napi szintű fejlődés egyértelműen teljesült. Voltak váratlan események is, például eseményeken való aktív közreműködés, amik edzették a rugalmasságomat, nyitottságra, alázatosságra tanítottak.
Azt vártam a program elején, hogy tágítsa a szemléletemet. Ez utóbbit teljes mértékben megkaptam, és ez máig nagyon motivál.

Milyen tapasztalatot, tudást, vagy tanulságot viszel magaddal?

Nagy kihívást jelentettek számomra a social media terén végzett gyakorlatok. Sokat tanultam a hibáimból, mert a támogató visszajelzések segítettek azokat kijavítani.
Tudatosságot, határozottságot tanultam, és azt, hogy megállás nélkül fejlődni kell. A folyamatos önképzés, és fejlődés szemléletét Szilágy-Csüllög Mónikától, a mentoromtól kaptam útravalóul.

Voltak nehézségeid a program alatt?

Korábban problémám volt azzal, hogy rendszert vigyek a dolgaimba. A projekt menedzsment azonban révén megtanultam előre készülni, tervezni, és időzíteni az erőforrásaim figyelembevételével.

Mit üzensz a Program következő mentoráltjainak?

Szeressék és kövessék a divatipar alakulását, kiemelten a magyar divat fejlődését! Nap mint nap olvassanak divathíreket, hogy mindig naprakészek legyenek és őrizzék meg a nyitottságukat!

Gratulálunk Tompa Nellynek, aki kimagasló szorgalommal tanult és rengeteget fejlődött a Divatmenedzser Mentori Program keretein belül.


Ha Te is szeretnél jelentkezni a Divatmenedzser Mentori Programba, küldd el pályázatodat az info kukac divatmenedzsment.com címre!

Share
Share
Share