Interjú Tőke Borbálával

Süveges Mária divatmenedzser hallgató interjúja Tőke Borbála Divat- és textiltervezés (MA) szakos hallgatóval.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Divat és luxusmárka- menedzser másoddiplomás képzés hallgatójaként szerencsés helyzetbe kerültem: interjút készíthettem diáktársammal, Tőke Borbálával, egyetemünk Divat- és textiltervező (MA) szakának hallgatójával.

Végzős hallgató lévén most készíti diplomamunkáját Konsánszky Dóra divattervező szakmai iránymutatása mellett. Borka nagyon elfoglalt, sokat dolgozik a saját vizsga kollekcióján. Elmondása szerint 120%-on pörög annak érdekében, hogy a lehető legjobban sikerüljön a diplomamunkája. Szereti amit csinál, elhivatott, tele van tervekkel, maximálisan akar teljesíteni és a legjobbat kihozni önmagából és a ruháiból is. Néha őt is elcsábítja azonban az érzés, hogy kiszakadjon a műhely falai közül és a barátaival legyen, kikapcsoljon, de akkor jön a „flow érzés”, ami újult erővel tölti fel és ismét beleveti magát a munkába.

Pörgés éjjel-nappal

 

Marcsi: Tudnál egy kicsit mesélni magadról? Mi motivált abban, hogy ezt a szakmát válaszd?

Borka: 26 éves vagyok, már négy éve élek itt Budapesten. Tájépítészetet kezdtem el tanulni az érettségi után. Azért választottam ezt a területet, mert szeretek rajzolni és szeretem a növényeket, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez lesz az én utam. A növények szeretete nem elegendő ehhez a hivatáshoz, ezért kutatásba kezdtem. Önismereti kutatásba, azzal foglalkoztam, hogy mi az, ami valóban érdekel, és amit szívesen csinálnék hosszú távon is. Ekkor találtam rá a divattervezésre. Korábban is érdekelt a divat, szeretek rajzolni és úgy gondoltam itt megélhetem a kreativitásomat.

 

Diplomamunka moodboardja

Marcsi: Jelenleg a diplomamunkádon dolgozol. Mi inspirált, miből merítettél ötletet a kollekciódhoz?

Borka: Egy hat szettes kollekciót kell elkészítenem, amely nagy kihívás, de nagyon élvezem. A munkáimat a környezettudatos és fenntartható divat irányvonala határozza meg. A tavalyi évben Erasmussal Dániában tanultam, ahol számos olyan ismeretre és tapasztalatra szert tettem, ami elmélyítette bennem azt a célt, hogy olyan ruhákat tervezzek, amely a fenntarthatóságot hivatottak szolgálni.

Emellett pedig beemeltem a terveimbe az ősi magyar hitvilágot. Sokat inspirálódom a vallásokból, de ez az, ami a legjobban megfogott. A színek, a díszítések (fémek, hímzések, ékszerek) mind nagy benyomást tettek rám. Sokat olvasok a témában és igyekszem a lehető legszélesebb körű tudást összeszedni, hogy aztán mindezt a ruháimon is meg tudjam jeleníteni.

 

Marcsi: Mit jelent számodra az fenntartható divat? Hogyan jelenik ez meg a Te ruháidon?

Borka: Olyan anyagokat használok, amelyek természetesek. A jelenlegi kollekciómban lenvásznat és selymet használok. Szívesen használnék újrahasznosított anyagokat is, (pl. műanyagpalackból készült anyag) de ezek nem elérhetőek Magyarországon, vagy legalábbis én még sajnos nem találkoztam vele és ha lennének is, árban valószínűleg nem egy kezdő pénztárcájához valóak.

A darabjaimat úgy tervezem meg, hogy variálható legyen felhasználásuk, ezáltal különböző alkalmakra is jó lehet ugyanaz a ruhadarab. Például az általam tervezett nadrág egy olyan megkötős résszel van ellátva, amelyet ha elegánsabban akarsz megjelenni, akkor a nyakadba kötheted, mint egy overállt, ha pedig egy lazább eseményre mész simán a derekadon megkötheted, mint egy „hárem” nadrágot. Így nem kell két ruhadarabot venned, nem szennyezed a környezetet duplán, elegendő egyet megvásárolnod.

Hidjab kollekció; Tervező: Tőke Borbála; Modell: Eszter (Art models);  Fotós: Bodnár Zsófi

 

Valamint érzelmi kötődést is szeretnék kialakítani a ruha és a fogyasztó között. Úgy gondolom, hogy nagyobb kötődést generál, ha a fogyasztó látja, hogy a ruha kézzel készített, (pl. hímzés) jó minőségű, sok munka volt az előállításában, ezáltal pedig sokkal tovább hordja azt és nem a fast fashion márkákat kergeti. A kevesebb, de jobb minőségű ruhadarabok vásárlása pedig segíteni a fenntarthatóságot és környezettudatosságot.

 

Marcsi: Miben érzed a Te ruhadarabjaid egyediségét?

Borka: Lényegében az előbb felsoroltak miatt gondolom azt, hogy a ruháim egyediek, legfőbbképpen itt Magyarországon, mert itt még nem olyan meghatározó ez az irányvonal.

 

Marcsi: Vannak kedvenc színeid, motívumaid, mintáid, amit szívesen használsz a tervezésnél?

Borka: A ruháim tervezésénél nem a motívumokra helyezem a hangsúlyt, hanem az anyagokra. A formával, szabással, sziluettel szeretek játszani, talán azért is, mert ehhez szakmailag jobban értek, mint a mintákhoz. A diplomamunkámat – az ősi magyar hitvilág miatt is – a természetes anyagok és a nyers színek határozzák meg.

Balaton kollekció; Tervező: Tőke Borbála; Modell: Ella (Avantage); Fotós: Bodnár Zsófi

 

Marcsi: Mi az elképzelésed a képzés elvégzése után?

Borka: Külföldre szeretnék menni tapasztalatot és pénzt gyűjteni. Azt gondolom, hogy a szakmai tudás gyakorlatban való elmélyítésére külföldön több lehetőségem van. Szívesen dolgoznék Dániában vagy Olaszországban. De nem szeretnék hosszú távon külföldön maradni, csak addig míg gyakorlatot és pénzt szerzek ahhoz, hogy itthon elindíthassam a saját márkámat.

 

Marcsi: Akkor, ha jól értem a hosszú távú célod egy saját divatmárka? Van esetleg kedvenc divatházad, akinek szívesen terveznél addig is?

Borka: Igen, mindenképpen itthon szeretném elindítani a saját márkámat, talán 10-15 év múlva. Szeretem az olasz divatot, nagyon szívesen terveznék a kedvencemnek a Guccinak vagy a Valentinonak is. De mivel szeretem a sportot és a magyar motívumokat, nagy megtiszteltetés lenne számomra például az is, ha én tervezhetném meg a magyar olimpiai csapat ruházatát is.

 


Ha Téged is érdekel a divat üzleti oldala, jelentkezz a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és luxusmárka-menedzsment szakirányú továbbképzésére 2018 szeptember 15-ig online. A részletekért kattints!

További információ kérhető a szak vezetőjétől az info@divatmenedzsment.com címen.

Share
Share
Share