Interjú – Mihály Ágnes

mihaly-agnes

Mihály Ágnes szakunk Divatszektor ismeretek/Multinacionális cégek kurzusának oktatója állandó mozgásban van: Ibizán nemrég nyitotta meg saját showroomját, ahol neves hazai tervezők kreációit  is megvásárolhatják a magyar divatra is nyitott turisták, illetve reklámügynöksége folyamatosan dolgozik több cég (divat)kampányában és márkaépítésében. Mindemellett a Divat- és luxusmárka-menedzsment szak hallgatóinak adja át mindazt tudást, amit szakmai pályafutása során eddig elsajátított.

Divatmenedzsment.com: Mi indított el Téged ezen az úton? Mikor határoztad el, hogy a divat világa az, ami téged érdekel?

Mihály Ágnes: A legelső kapcsolódási pontom a divatszakmával  még a sminkes szakmán keresztül származik. Ezen az úton elindulva szerveztem anno a Szigetfesztivál divat színpadát meg Tóth Mari barátnőmmel, ahol vezető sminkes szerepet töltöttem be. Király Tamásnak is dolgoztam évekig, miközben a reklámszakma csínját-bínját tanultam a McCann Ericksonban. Mindemellett a Nemzeti Táncszínház színpadán is táncoltam esténként kortárs táncművészként. Meghatározó évek voltak és aztán szépen minden letisztult, de a tánc és a sminkelés örök szenvedély maradt.
Talán amikor az első Nagy Britmániát szerveztem meg a Republic of Art keretein belül, ahol lehetőséget teremtettem az akkor végzős USE, Je suis Belle, Nanushka legelső divatbemutatójára vagy Dobos Tamás és Lakatos Márk legelső kiállításának. E találkozások és közös sikerek indítottak el ezen a rögös úton.
A későbbiekben ez az út vezetett el minket a Luxury Budapest és Gombold újra márkák stratégiai tervezéséhez és szponzorációs együttműködések kialakításához. Amikor a Magyar Állami Operaházzal dolgoztunk együtt; a divat, reklám és tánc iránti szenvedélyem összeért, és egy álom vált valóra. Részt vettem a Zoob Katti Attitud márkájának stratégiai tervezésében és rengeteg korábban kis magyar divatmárka elindításában is, amik azóta a haza divatélet meghatározóivá nőtték ki magukat.

Hogy jutottál arra a döntésre, hogy Ibizán is szerencsét próbálsz? Mi kell ahhoz, hogy valaki külföldön is megállja a helyét ebben az iparágban?
5 evvel ezelőtt egy ponton túl kicsivé vált a divat és a reklámszakma. Azt gondolom, hogy amit Magyarországon lehetett, mind elértem, vagy megvalósítottam. Friss impulzusokra volt szükségem, illetve stabilitásra.
Hogy külföldön megálld a helyed, nyelvismeret, tapasztalat, tudás, nagyfokú nyitottság, alkalmazkodás, befogadás, tanulás, kapcsolatok és ezek építése, de legfőképpen kitartás, az önmagadban való hit, illetve némi harcosság is szükséges. Hiszen ki kell állnod magadért, kitartóan kitartóan képviselned kell a céljaidat, de legfőképpen nem szabad feladnod az almaidat.”

Hogyan látod a magyar divat helyzetét itthon, és a világban?
A magyar divat, amíg távol voltam, rengeteget fejlődött, változott. A piaci verseny élesedett, hiszen rengeteg új tervező és márka született. Az iparág alapvető működéséhez szükséges pontok stabilizálódni látszódnak, ami nagyon jó jel. A pénz sajnos meg mindig nagy úr, hiszen rengeteg tehetséges tervező küzd azzal évszakról évszakra, hogy az új kollekció előállításához szükséges anyagi kereteket megteremtse. Ezért más területekre is átevez, hogy az ott elvégzett munkájáért kapott anyagi elismerést visszaforgassa a kollekciója előállításába, ez pedig nehéz így.

De egy örök idealista vagyok, és bízom benne, hogy lassan eljön annak az ideje, hogy a megszerzett tudásomat és tapasztalatomat, kreativitásomat otthon kamatoztathatom és újra magyar divatmárkák építésén vagy kommunikációjuk, marketingjük kialakításán is dolgozhatok nemzetközi szinten.

Mit szeretsz legjobban a szakmádban?

A márkaépítést, azon belül is a  kreatív ötlet és a stratégiai út kitalálását szeretem a legjobban. Az esemény, divatbemutató szervezés, show rendezés mindig egy fantasztikus kihívás és egy örök szerelem marad, hiszen a színpad gyermekkorom óta az életem része. Édesapámnak köszönhetően színházban nőttem fel, enélkül elképzelhetetlen az életem. Imádom a filmkészítést is, a reklám-, vagy fashion film is közel áll hozzám, melyeknél mindig az értékálló üzenetek vizuális és verbális kialakítására törekszem. Amit még nagyon szeretek, amikor a barátaimmal tudok együtt dolgozni, mert az mindig különleges. Jó csapatban dolgozni, együtt alkotni és együtt haladni.

Mesélj kérlek a tantárgyadról! Hogy képzeljük el az óráidat?

Az óráimon egyfajta párbeszédre törekszem, szeretném jelenlegi, életszerű példákon keresztül átadni a tudásom egy részét a hatékony kommunikáció és a divatmarketing keretein belül. Abban bízom, hogy egy speciális szemlélet- és akár gondolkodásmódot is át tudok adni a jövő generációjának, ami segítheti őket a saját vagy más termékének a menedzselése során a sikeres kommunikációban vagy márkaépítésben. Igyekszem a különbségeket láttatni a nagy kereskedelmi-, luxus- vagy a kisebb divatmárkák ezirányú törekvéseinél is. Esettanulmányt is tervezek készíttetni a hallgatókkal, ami gyakorlatiasabb jellegű hozzáállást kíván. Illetve a nemzetközi és a magyar piac különbségeiről is fogunk beszélgetni. Konkrét példákat mutatok be ezen területeken és ezek keresztmetszeten belül, amiről azt gondolom, hogy szemléletformálóak.

Mi az eddigi pályafutásod legkedvesebb emléke?

Rengeteg kedves emlékem van, hiszen ezekre törekszem, ezek visznek előre. Talán ami most a legfrissebb, az a Schwarzkopf bemutató volt a Cult Hair & Bazaar-ral a Bálnában. Más az, amikor úgy dolgozik az ember, hogy nincs ügyfél, és egy kedves barátja álmát váltja valóra. Szívemhez közelálló emlék még a Marie Claire reklámfilm-forgatása is, amit anno Szilágyi-Csüllög Mónika, a Divat-és luxusmárka-menedzsment szak vezetőjének megbízására készítettünk el, vagy Tóth Bori image filmje Dobos Tamás barátommal.
Most az a legkedvesebb dolog és egyben nagy kihívás az életemben, hogy a magyar tervezőket egy meghatározó nemzetközi luxus piacra ki tudtam vinni egy concept store keretein belül, ahol a divat és a zene világa találkozik.

Szeretem a munkámat és hiszek a magyar divat erejében és az összefogásban.

Mit tanácsolnál a leendő divat- és luxusmárka-menedzsereknek? Mik azok a buktatók, kihívások, amikre különösen kell figyelniük?
Minél több nyelv megtanulását és a külföldön szerzett szakmai tapasztalatot mindenképpen javaslom. Ha csak fél évre is, de szerintem nagyon fontos az, hogy a divat világban meghatározó országokban szakmai tapasztalatot szerezzenek, amellyel a későbbiek során tudjak formálni a magyar divat világát.
Emellett elengedhetetlen az aktuális szakmai irodalom olvasása a külföldi márkák építésével kapcsolatosan. Fontos, hogy kutassanak, fejlődjenek. Szenvedélyes elköteleződést is tanácsolok, mert anélkül nem megy. A kreatív iparágakon belül állandóan meg kell tudni újulni és új ötleteket kell letenni az asztalra.

Hogyan és hol látod magadat az elkövetkezendő időszakban?
Alapvetően kétlakian, Budapest- Ibiza tengelyen a jövőbeli családommal. Jó lenne újra otthon csapattal dolgozni, egy stabil bázist újrateremteni, ahonnan lehet nagyokat alkotni, nem pedig állandóan úton és mozgásban lenni. A nemzetközi Chic márkát is sikeresen szeretném felépíteni, hogy a magyar tervezők egyre többet tudjanak a nemzetközi piacra termelni, illetve ezen keresztül ki tudjanak erre lépni. Kreatív konzulensként, márka stratégaként marketing és konzultációs tanácsokat adni magyar, valamint nemzetközi ügyfeleknek elsősorban a divat, a zene es luxury brandek építésén keresztül. No és azért egy pár divatbemutatót, filmet, táncos darabot szeretnék még megrendezni.
Tudatosan szeretnék lassítani és szabadidőt kialakítani a hobbijaimnak: újra hajóba ülni és vitorlázni, mint ahogy ez életem része volt gyerekkoromtól kezdve és továbbra is szinten tartania  balett tudásomat a napi szintű gyakorlással. Szeretnék újra nyaralni menni, és minden évben feltöltődni kreatív energiákkal.


Ha Te is szeretnél hazai divattervezőket menedzselni, jelentkezz a 2017/2018-as tanévre online a Divat- és luxusmárka-menedzsment képzésrevagy látogasd meg a Budapesti Metropolitan Egyetem oldalát!

Share
Share
Share