Interjú Marosi Alexandrával

Egy kellemes tavaszi délután találkoztam Marosi Alexandrával, aki idén nyáron végez a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszakon. Egy frissítő ital mellett beszélgettünk a szakma választás okáról, az eddigi és jelenlegi munkáiról. Valamint arról is kérdeztem, hogy egy divattervező mi alapján választ esküvői ruhát. Pintér Ildikó divatmenedzser hallgató interjúja Marosi Alexandrával.

Mikor tudatosult benned, hogy a divattervezéssel szeretnél foglalkozni?

Igazából már kiskoromban is nagyon érdekeltek a ruhák, felöltöztettem az összes Barbie babámat, plüssállatomat, mindent és mindenkit körülöttem. A szüleimnek biztosan meggyűlt a baja velem, általános iskolás koromig kizárólag harisnyát és szoknyát voltam hajlandó viselni. Fontos volt, hogy a különböző ruhadarabok passzoljanak egymáshoz, persze kétszer egymás után se vettem fel ugyanazt. Már akkor is nagyon érdekelt az öltözködés.

Általános iskola után még nem divattervezésre szakosodtam, de a gimnáziumi éveim alatt elvégeztem egy jelmez- és díszlettervező szakot. Ennek hatására megfogalmazódott bennem, hogy inkább a divat irányába szeretnék elindulni. A színház egyáltalán nem vonzott, a filmes világgal egybekötött jelmeztervezés már jobban tetszett. Mégis úgy éreztem, hogy a divattervezésben jobban ki tudnám élni magam.

Az érettségi után ki is mentem Londonba szerencsét próbálni, jelentkeztem a College of Fashion-be. Felajánlottak egy helyet az alapozó képzésükön, de ezt nagyon drágának találtam, valamint nem éreztem magam még elég képzettnek erre a BA szakra, így hazajöttem.

Úgy döntöttem először itthon elkezdem az alapszakot és egy év múlva újra megpróbálom a felvételit Londonban. Így találtam rá a METU-ra, ahova sikerült bekerülnöm divattervezés szakra alap-, majd mesterképzésre.

Miért ajánlanád leendő divattervezőknek, hogy a METU-t válasszák?

Elsőkörben azért, mert nagyon jól felszerelt műhellyel rendelkezik. A szaknak szánt keretösszegből megvásárolják a diákoknak a molinót, skiccpauszt, cérnákat, ceruzákat stb. Ezáltal minden eszköz rendelkezésre áll. A meglévő gépeket folyamatosan karbantartják, újakat vásárolnak, szerintem ez óriási dolog, mivel így hihetetlenül hatékonyan lehet tanulni, fejlődni. Ha valaki igazán elszánt, és szorgalmas, akkor szerintem ezen az egyetemen van lehetősége érvényesülni, mert itt minden feltétel adott ehhez. 

Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?

Most elsődlegesen a diplomamunkámon dolgozom. A terveim a közeljövőben pedig, hogy saját vállalkozást nyissak. A diploma után még lehet, hogy elmennék egy céghez dolgozni, de inkább a saját utamat járnám. Nagyon önfejű vagyok, szeretem a saját ötleteimet megvalósítani.

Ha mégis elmennél egy céghez dolgozni, van olyan hely, ahol szívesen dolgoznál?

Ez egy jó kérdés. A szakmai gyakorlatomat a Daalarnánál töltöttem, nagyon szimpatikus volt, amit ott tapasztaltam. Nagyon magas színvonalú a műhely és a munka minősége is. Hozzájuk lehet, hogy visszamennék.

Voltak már saját, egyéni megrendeléseid?

Néhány egyedi megrendelésem volt, de inkább barátoktól, ismerősöktől. Főként egy-egy alkalom előtt kerestek meg pl.: babaváró buli vagy esküvő. Így már koszorúslány ruhákat is készítettem.

Egy korábbi interjúdban olvastam, hogy szeretsz fényképezni. Ezt csak inspirációs forrás rögzítésére használod vagy tanultad/foglalkozol is fotózással?

Komolyabban nem foglalkozom vele. Régebben elvégeztem egy fotós tanfolyamot egy nyári tábor keretében, ott megtanultam néhány beállítást a gépen. Inkább inspirációs forrásnak használom. Sokszor előfordul, hogy járom a várost és meglátok valamit, amit rögtön gond nélkül lefotózok (ez lehet, akár egy emberen egy ruha is, de megörökítem). Úgy érzem, hogy később még jól jöhet. Akár egy olyan ötletet is adhat, ami alapján el tudok indulni egy bizonyos vonalon.

Kiknek a pályafutását találod inspirálónak/ példaértékűnek?

Sokáig a kedvencem az Alexander McQueen divatház volt. A tervező halála után átvette a helyét Sarah Burton. Az ő munkássága szerintem figyelemre méltó, mert gyakran megesik, hogy a vezető tervező vagy kreatív igazgató leváltását követően megváltozik a stílus, teljesen más lesz a formavilág. Ebben az esetben viszont még jobb lett, mint volt. Illetve Stella McCartneyt emelném ki az anyaghasználata miatt. Szerintem kifejezetten innovatív az, hogy egy teljesen vegán brandet hoztak létre. Számomra ez nagyon rokonszenves, a diplomamunkám témája miatt is. Tényleg semmilyen bőrt nem használ, mégis magasminőségű termékeket gyárt. Nekem is van néhány cipőm tőle és tényleg olyan, mintha igazi bőrből lenne, valamint időtálló.

Ha már szóba jött a diplomamunkád, elmondanád pár szóban, hogy mi a témája?

A témája a veszélyeztetett állatfajok, rájuk szeretném felhívni az emberek figyelmét. Megdöbbentőnek tartom azt a tényt, hogy egyes fajokból már csak pár száz vagy pár ezer él. Mindemellett a népesség szám pedig folyamatosan növekszik, így ez már egyáltalán nincs balanszban. Viszont keveset foglalkozunk ezzel a témával a mindennapjainkban, ezért szeretném egy kicsit ezt a fókuszba helyezni. A témaválasztás is a gyerekkoromhoz nyúlik vissza. A ruhák mellett az állatok azok, akiket mindig is nagyon szerettem. Most próbálom összehozni, a két kezdeti inspirációját az életemnek: ruhák és állatok.

A tanulmányaid során kinek az elismerő szavai jelentettek sokat?

Kovács Adél, a Nubu egyik tervezője rengeteg segítséget nyújtott még az alapképzés során. Nem is a dicsérete, hanem a munkára való ösztönzése jelentett sokat számomra. Hajlamos vagyok sokszor elúszni a dolgokkal, ő viszont megmondta, hogy itt van a határ. Esetenként figyelmeztetett, hogy ne vesszek el a részletekben, máskor pedig szólt, hogy valamire több időt fordítsak még. Az alapszakon ő volt az egyik konzulensem, úgy érzem, hogy tőle nagyon sokat tanultam.

Mik a pálya buktatói? Van-e bármi, amit azoknak tanácsolnál, akik a divattervezés irányába szeretnének tovább tanulni?

Mindenképpen szem előtt kell tartani az eladhatóságot, valamint az aktuális trendeket. Meglehetősen befolyásoló tényező a közösségi média, a különböző influencerek, amik hatással vannak az emberek ízlésére, igényeire. Nehéz érvényesülni a szakmában, ezért a két fő erény, amire szüksége van egy divattervezőnek a szorgalom és a kitartás. Ezekben nagyon erősnek kell lenni és nyomni kell, különben eltapossák az embert.

Engem személy szerint nagyon érdekel a rendezvényszervezés és az esküvőszervezés, valamint az esküvők világa. Láttam, hogy nem régen volt az esküvőd. Mi alapján választottál esküvői ruhát? A saját tervezési stílusod alapján vagy nagyobb szerepe volt a hagyományos, letisztult stílusnak?

A ruha kérdés nálam rendkívül problémás volt. Úgy indult, hogy a Pinterest-ről lementettem körülbelül 1000 képet, hogy nekem milyen ruhák tetszenek. Volt közöttük mindenféle. Majd elkezdtem járni a szalonokat, ahol próbálgattam, mi az a sziluett, ami nekem jól áll egyáltalán. Ez egy nagyon nehéz feladat, mert az elképzelés és a valóság többnyire nem egyezik. Ha felpróbálod ugyanazt a ruhát, amit kép alapján gyönyörűnek találsz, könnyen előfordulhat, hogy belenézel a tükörbe és azt mondod, hogy ez rettenetes. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden nem áll jól. A próbákat követően kezdet tisztulni a kép, hogy mik azok a fazonok, amik szóba jöhetnek. Majd vettem is egy ruhát egy szalon kiárusításán, amire kicsivel később rájöttem, hogy abszolút nem az én világom. Tehát nekem két ruhám volt az esküvőm napján. Az egész család azóta ezen röhög. Végül a Daalarna-ban csináltattam egy ruhát. A katalógusban megtalálható darabokat szükség esetén teljesen személyre szabják, ez szerintem fantasztikus. Tüll alj helyett lehet például organza, vagy az adott csipke helyett lehet egy másikat választani. Nekem erre nem volt szükség, mert felvettem a ruhát és mintha rám öntötték volna. Szerelem volt első látásra, utána már nem is gondolkodtam. Mondtam, hogy nekem ez a ruha kell. A másikat pedig eladtam.


Ha Téged is érdekel a divat üzleti oldala, jelentkezz a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és luxusmárka-menedzsment szakirányú továbbképzésére 2018 szeptember 15-ig online. A részletekért kattints!

Share
Share
Share