Follow Up – nyílt nap – 2016.02.04

Februári nyílt napunk különleges hangulatban telt.

Már a visszajelzésekből is látható volt, hogy ezúttal nem csupán a divatipar gazdasági, üzleti vetülete iránt érdeklődők jelentkeznek, sokkal inkább a hazai designerek, akik maguk is üzleti szemléletet képviselnek tervezői munkájuk során.

A szak Divat-és luxusmárka-menedzsment szak bemutatkozása után Vári Zsófia, a WAMP ügyvezetője tartott előadást arról, hogy munkája során mit tapasztal a tervezők és menedzserek együttműködéséből. Úgy látja, hogy a hazai tervezők számára rövid távon két út bontakozik ki:

  • vagy felkérnek egy divatmenedzsert, hogy képviselje a márkájukat,
  • vagy maguk tanulják ki a divatmenedzsment fortélyait, és válnak saját maguk menedzserévé.

Zsófia hozzátette, hogy hosszú távon ez utóbbi nem járható út, mert a tervező napja is csak 24 órából áll. És amíg a marketinggel foglalkozik, nem tervez, noha végső soron az az erőssége. Az szakember szerint nagy szükség van képzett és elhivatott divatmenedzserekre, és üdvözölte a képzésnek azon pedagógia szemléletét, hogy bármilyen alapdiplomával lehet jelentkezni, így adva meg a lehetőséget a továbbképzésre a jellemzően művészeti alapvégzettségű tervezők számára is.

A meghirdetett jogi témájú workshophoz csatlakozott Zsófia, és a tervezőkkel, illetve a szak Jogi alapismeretek tanárával, Dr. Major Szilviával közösen átbeszélték a leggyakrabban felmerülő kérdéseket:

Mit tehet egy kezdő iparművész, ha „lemásolják” a művét? Kihez fordulhat? Milyen lehetőségei vannak a tekintetben, hogy magát védje? Mi az, ami védjegyként levédhető? Levédhetők az ötletek, gondolatok? Mi az az önkéntes műnyilvántartás? Mivel foglalkozik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala? Miben nyújthat segítséget?
Milyen szerződések köthetők, és milyen tartalommal? Kié az adott kreáció, ha munkaviszonyban készíti el a tervező?

A tervezők lelkesen jegyzeteltek, mert megértették, hogy egy precízen megfoglamazatott szerződés az alapja későbbi munkájuk védelmének.

Eközben Madarász Ildikó, a képzés Termelésirányítás, tervezés, kollekció felépítés tanára a nemzetközi piacra lépés szigorú alapkövetelményeit ismertette workshopján.Ildikó részletesen ismertette a kollekció felépítését, a tervezési-, gyártási folyamatokat, melyeket kizárólag konzisztensen tudatos tervezéssel lehet csak lebonyolítani, akárcsak a megfelelő sales és kommunikációs csomagok összeállítását.
Ildikó jóvoltából ízelítőt kaphattnak az érdeklődők, mire kell odafigyelni a kollekció felépítésénél, hogyan néz ki egy professzionális gyártmányrajz, milyen formai- és tartalmi kritériumai vannak egy lookbooknak, vagy épp egy sales tematikájú levélnek.

Majd a tervezőkkel közösen levonták a tanulságot: a hosszú távú fejlődéshez elengedhetetlen a nemzetközi piacra lépés, melynek feltételeit jól ismerik a szakon végzett divatmenedzserek.

Ha érdeklődsz további eseményeink iránt, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj az elsők között rendezvényeinkről.

Képzésünk early bird ajánlatával 2016. május 31-ig élhetsz! Részletek: http://www.metropolitan.hu/tovabb/szakiranyu-tovabbkepzesek/divat-es-luxusmarkamenedzsment

Share
Share
Share