Egy kellemes tavaszi délután találkoztam Marosi Alexandrával, aki idén nyáron végez a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszakon. Egy frissítő ital mellett beszélgettünk a szakma választás okáról, az eddigi és jelenlegi munkáiról. Valamint arról is kérdeztem, hogy egy divattervező mi alapján választ esküvői ruhát. Pintér Ildikó divatmenedzser hallgató interjúja Marosi Alexandrával.
Mikor tudatosult benned, hogy a divattervezéssel szeretnél foglalkozni?
Igazából már kiskoromban is nagyon érdekeltek a ruhák, felöltöztettem az összes Barbie babámat, plüssállatomat, mindent és mindenkit körülöttem. A szüleimnek biztosan meggyűlt a baja velem, általános iskolás koromig kizárólag harisnyát és szoknyát voltam hajlandó viselni. Fontos volt, hogy a különböző ruhadarabok passzoljanak egymáshoz, persze kétszer egymás után se vettem fel ugyanazt. Már akkor is nagyon érdekelt az öltözködés.
Általános iskola után még nem divattervezésre szakosodtam, de a gimnáziumi éveim alatt elvégeztem egy jelmez- és díszlettervező szakot. Ennek hatására megfogalmazódott bennem, hogy inkább a divat irányába szeretnék elindulni. A színház egyáltalán nem vonzott, a filmes világgal egybekötött jelmeztervezés már jobban tetszett. Mégis úgy éreztem, hogy a divattervezésben jobban ki tudnám élni magam.
Az érettségi után ki is mentem Londonba szerencsét próbálni, jelentkeztem a College of Fashion-be. Felajánlottak egy helyet az alapozó képzésükön, de ezt nagyon drágának találtam, valamint nem éreztem magam még elég képzettnek erre a BA szakra, így hazajöttem.
Úgy döntöttem először itthon elkezdem az alapszakot és egy év múlva újra megpróbálom a felvételit Londonban. Így találtam rá a METU-ra, ahova sikerült bekerülnöm divattervezés szakra alap-, majd mesterképzésre.
Tovább